Egy magányos kutya történetének kezdete
Volt egyszer egy barna, göndör bundájú kutyus, akit Bodzának hívtak. Bodza egy apró faluban élt, egy kedves házikó udvarán, ahol emberek és állatok laktak. Mégis gyakran érezte magát egyedül, mert a gazdái napközben dolgoztak, ő pedig unatkozva sétálgatott az udvaron.
Reggelenként nézte a szomszéd macskát, ahogy a kerítés tetején egyensúlyozott, vagy hallgatta a madarakat a fák ágán. Bodza szeretett volna játszani, kergetőzni, labdázni valakivel, de senki sem volt, aki csatlakozott volna hozzá. Egyik nap elhatározta, hogy barátot keres magának, mert tudta, hogy a világ sokkal jobb, ha van kivel megosztani az örömöket.
Az első próbálkozások barátot találni
Bodza először a tyúkokhoz ment, akik a kert végében kapirgáltak. „Jó reggelt, tyúkok! Játszotok velem fogócskát?” kérdezte vidáman. A tyúkok azonban csak kotkodácsoltak, és tanácstalanul csóválták a fejüket. „Mi inkább tojást rakunk, Bodza, nem érünk rá fogócskázni,” felelték.
Nem adta fel, továbbkeresett. Meglátta a kék színű pillangót, aki éppen egy virágszirmon pihent. „Pillangó, lenne kedved velem játszani?” kérdezte Bodza. „Sajnálom, én csak repkedni szeretek, és te túl gyors vagy nekem,” mondta a pillangó, majd tovareppent a széllel.
Bodza egyre szomorúbb lett, de nem adta fel. Csak egy igazi barátra vágyott, aki meghallgatja, játszik vele, és együtt nevetnek majd.
Váratlan találkozás az erdei tisztáson
Aznap délután Bodza úgy döntött, hogy messzebbre merészkedik az erdő szélén túlra. A fák között titokzatos fények szűrődtek át, a levelek közt apró neszek hallatszottak. Egyszer csak egy tisztásra ért, ahol egy kicsi, szürke nyuszi üldögélt, fülét hegyezve.
„Szervusz, nyuszi! Miért vagy egyedül? Játszanál velem?” szólította meg Bodza óvatosan. A nyuszi kicsit hátraugrott, de Bodza barátságosan csóválta a farkát. „Én is egyedül vagyok. Sokszor félek, mert egyedül minden hang ijesztő,” mondta a nyuszi, és szemében csillogott a kíváncsiság.
„Nem kell félned, ha ketten vagyunk,” mondta Bodza. „Lehetnénk barátok.”
Megszületik a barátság első jele
A nyuszi először bátortalanul, majd egyre bátrabban közeledett Bodzához. Óvatosan megszagolták egymást, aztán elmosolyodtak. „Játsszunk bújócskát!” javasolta a nyuszi lelkesen.
Bodza eltakarta a szemét, és számolni kezdett. A nyuszi gyorsan elbújt egy bokor mögé. Amikor Bodza megtalálta, mindketten hangosan nevettek. Játszottak még labdával is, amit Bodza vitt magával, és a nyuszi ügyesen gurította vissza mancsával.
Ahogy telt a délután, Bodza és a nyuszi egyre többet beszélgettek. Megosztották egymással a kedvenc ételeiket, meséltek arról, mitől félnek, és mit szeretnek. Észre sem vették, hogy az idő elrepült, és Bodza már egyáltalán nem érezte magát magányosnak.
Hazatalálás: együtt minden könnyebb
Este lett, és Bodza a nyuszival együtt elindult hazafelé. „Kérlek, tarts velem! Mutatom az udvaromat, ott is biztonságban vagy,” mondta Bodza. A nyuszi örömmel ment vele.
Az udvaron a tyúkok, a macska és a madarak csodálkozva nézték az új barátságot. Bodza bemutatta új barátját, és mindenki örült, hogy mostantól ketten lesznek. A nyuszi maradt, és Bodza már nem volt magányos többé.
Minden nap együtt játszottak, segítettek egymásnak, és ha valaki szomorú volt, a másik megvigasztalta. Bodza megtanulta, hogy néha egy kis bátorság kell ahhoz, hogy barátra leljünk, és a kedvesség mindig megtérül.
Így volt, úgy volt, ez egy ilyen mese volt! A szeretet, a bátorság és a barátság mindig utat talál, ha szívből keressük.