A télapó csillagképének eredete és legendája
Egyszer réges-régen, amikor az emberek még jobban hittek a csodákban, az égbolt is sokkal közelebbinek tűnt. Egy havas, csillagos éjszakán, amikor a falu gyerekei már mind aludtak, s a hópelyhek táncoltak a nagy kémények körül, valami különös dolog történt. A falu legidősebb, bölcs bácsikája, Pista bácsi, a kandalló mellett mesélte el a gyerekeknek a télapó csillagképének eredetét.
– Figyeljetek csak, kedveseim – kezdte Pista bácsi, miközben a tűz pattogott. – Az égen létezik egy csillagkép, amit csak azok láthatnak, akik jószívűek, kedvesek, s hisznek a szeretetben. Ez a télapó csillagképe.
A gyerekek összesúgtak a takaró alatt. Lili halkan megkérdezte: – De tényleg ott van az égen, Pista bácsi?
– Bizony, ott ragyog, de csak télen, karácsony táján, amikor a szeretet fénye a legerősebb – felelte a bácsi mosolyogva. – A legenda szerint, mikor a télapó először indult el, hogy ajándékokat vigyen a gyerekeknek, egy csodálatos csillag vezette az útján. Aztán egyre több csillag szegődött mellé, míg végül az egész égen kialakult a csillagkép, ami ma is mutatja a szeretet útját.
Mit mesélnek a csillagok a télapóról?
A csillagok között egy különleges fény ragyog minden évben decemberben. Ha valaki elég figyelmes, megláthatja a télapó nagy kabátjának formáját, s a szánját, ahogy a csillagporban suhannak. Egyik évben, egy különösen hideg estén, egy kíváncsi kisfiú, Marci, meglepte a csillagokat a kívánságával.
– Bárcsak egy nap én is találkozhatnék a télapóval! – suttogta Marci az ablaknál.
Ekkor az egyik csillag halványan hunyorított, és hirtelen a szobát finom csilingelés töltötte be. A kisfiú ámulattal nézett körül, és egy apró manót pillantott meg az asztalon.
– Szia, Marci! – nevetett a manó. – Azért jöttem, hogy megmutassam neked, hogyan születnek a csillagok, amikor valaki jót tesz.
Az éjszakai égbolt titkai karácsony táján
Ahogy Marci és a manó kiléptek a hóba, minden hópehely szikrázóan csillogott. A manó mesélni kezdett.
– Tudod, a télapó csillagképe azért ragyog minden évben, mert a gyerekek szerte a világon jót cselekednek. Minden kedves szó, minden apró segítség egy új csillagot gyújt fel az égen.
Marci kíváncsian kérdezte: – Akkor én is tudok csillagot gyújtani?
– Persze! – bólogatott a manó. – Ha megosztod a játékodat, ha segítesz anyának, vagy csak kedvesen mosolyogsz a testvéredre, máris fényesebb lesz a télapó szánja.
A csillagkép keresése és felismerése télen
Hazafelé menet Marci az égre nézett. A manó megmutatta neki, hol keresse a csillagokat.
– Látod ott azt a fényes csillagot? Az a télapó sapkája. Az a hosszú csillagsor a szánkója, és ott a rénszarvas is, aki húzza.
Marci ujjával követte a csillagokat, és szíve megtelt örömmel. Tudta, hogy a csillagkép minden télen visszajön, és emlékezteti őt arra, mennyi jóság van a világban.
Hogyan él tovább a télapó meséje a csillagokban?
Azóta Marci minden évben várta a télapó csillagképét, és amikor csak tehette, segített másoknak. A falu gyerekei is egyre többször néztek fel az égre, és úgy tartották, hogy minden jótett egy új csillaggal gazdagítja az égboltot.
Egy decemberi estén, mikor immár Marci is nagyobb lett, a legkisebbek köré gyűltek, és ő mesélte tovább a csillagok titkát.
– A télapó csillagképe mindenhol ott van, ahol szeretet él a szívekben – mondta Marci.
A gyerekek mosolyogtak, és tudták, hogy a télapó meséje sosem tűnik el, hiszen mindenki, aki szeretettel él, ragyogóbbá teszi az eget.
Így volt, vagy nem volt, ez bizony egy ilyen mese volt!