Az éjszaka kezdete: Hógolyófalva téli csodája
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pici falu, amit mindenki csak Hógolyófalvának nevezett. A hegyek ölelésében, mindig vastag hópaplan takarta a házikókat, és az emberek szíve is meleg volt, akár a kandalló tüze. Egy különösen hideg téli estén, amikor a csillagok úgy ragyogtak az égen, mintha mind mosolyognának a földre, Hógolyófalva lakói izgatottan készültek a nagy éjszakára.
A gyerekek már napok óta suttogtak a varázslatos ünnepről, amely csak egyszer jön el minden télen. Ilyenkor mindenki együtt ünnepelt a főtéren, ahol a hó vastagsága térdig ért, és a fenyőfák ágain jégcsapok csillogtak.
Fények tánca a hóval borított utcákon
Ahogy besötétedett, a házak ablakaiban apró lámpások gyulladtak. Az utakat hópelyhek borították, de a fények táncot jártak rajtuk, akár a tündérek. A falu legkisebb lakója, Panni, nagy szemekkel nézte a szikrázó csodát.
„Mama, úgy érzem, mintha a hó is örülne ma este!” suttogta meghatottan. Anyukája mosolyogva válaszolt: „Igen, kicsim, mert ma este együtt vagyunk, és a szeretet melegíti a szívünket, még ebben a nagy hidegben is.”
A falubeliek egymás után érkeztek a főtérre. Mindenki hozott magával egy apró lámpást, amit közösen helyeztek el a tér közepére, a nagy hóember mellé, aki a hagyomány szerint Hógolyófalva őrzője volt.
A lakók különleges hagyományai és szokásai
Minden évben, ezen az éjszakán, a falu apraja-nagyja mesét mondott. Először Bence bácsi, a legrégebbi lakó kezdett bele a történetbe:
„Egyszer, réges-régen, amikor még a hó maga is csak álmodott erről a helyről, egy kisfiú kiment a hóba játszani. Elcsúszott, de egy barátságos hóember segített neki felállni…”
A gyerekek kuncogva hallgatták, néha bele is szóltak a mesébe.
„És a hóembernek volt kalapja?” kérdezte Panni.
„Ó, de még mennyire! Egy piros, pöttyös fazékkal a fején!” nevetett Bence bácsi.
A mesemondás után minden család egy kis süteményt kínált a másiknak, hogy ezzel is megosszák az ünnep örömét. A forró tea és a csokoládé illata keveredett a hó frissességével, és mindenki jól érezte magát.
Mesés történetek a havas éjszaka rejtekéből
Az est fénye lassan egyre lágyabb lett, és ilyenkor jött el az ideje a titkos kívánságoknak. A gyerekek apró hópelyheket gyúrtak a kezükben, és mindenki elmondhatta a saját vágyát.
„Én azt kívánom, hogy mindenki boldog legyen!” mondta Panni.
„Én pedig azt, hogy sose fogyjon el a hó!” kiáltotta Peti, a szomszéd fiú.
A felnőttek szíve is ellágyult. Tudták, hogy ezek a kívánságok különlegesek, mert szeretetteljes szívből jöttek. Ahogy a kívánságok elhangzottak, mintha a csillagok fénye is erősebben ragyogott volna.
Az ünnep fénypontja: közös hócsata és mulatság
Ekkor egyszer csak Bence bácsi felkiáltott: „Ideje, hogy kezdődjön a híres hógolyócsata!” A gyerekek tapsolni kezdtek, a felnőttek pedig mosolyogva vettek egy-egy hógolyót a kezükbe.
Először mindenki óvatosan dobott, de hamarosan hangos nevetéssel és vidám kiabálással telt meg a tér. Hógolyók röpködtek, hó angyalok születtek a földön, sőt, még a hóember is kapott egy hógolyót a kezébe, hogy ő is játszhasson.
A játék végén mindenki elfáradt, de tele voltak szeretettel és jókedvvel. A falu lakói körbeálltak, és együtt énekelték a régi ünnepi dalokat. A gyerekek arcán pirosló öröm ragyogott, és mindenki tudta, hogy ez a varázslatos éjszaka örökre szívükben marad.
Ez hát Hógolyófalva varázslatos éjszakája, ahol mindenki számára jut szeretetből, barátságból és egy kis csodából is. Mert a legfontosabb dolog, amit megtanulhatunk, hogy együtt, szeretetben minden este lehet varázslatos.
Így volt, igaz volt, mese volt! Vagy talán mégsem, de ilyen szép mesékben mindig érdemes hinni.
