A hótündér szánjának legendája és eredete
Egyszer réges-régen, amikor a hópelyhek még táncolni tanultak, egy apró falucska szélén, az erdő mélyén lakott egy jóságos hótündér. A neve Hanga volt. Hanga minden évben akkor jelent meg, amikor a tél első lehelete megérintette a fákat. A gyerekek kíváncsian lesték az ablakból, vajon mikor érkezik el a pillanat, amikor a hótündér szánja először suhan át a havas mezőkön.
A legenda szerint Hanga szánját a tél csodái alkották. Az ezüstösen csillogó faágakat a legöregebb fenyő adta, a talpakat a jégmanók csiszolták, a csengőit pedig a mókusok kedvenc dióiból készítették, hogy minden útján vidám hanggal köszöntse a világot. A szán egy régi varázslatnak köszönhetően soha nem süllyedt el a hóban, s minden évben újra és újra elkészült, hogy Hanga elvihesse rajta az örömöt és a szeretetet a falusi gyerekekhez.
Hogyan készül a varázslatos hószán?
Egy csípős novemberi estén Hanga elindult, hogy elkészítse a téli szánját. A kis erdei állatok, akikkel barátságban volt, boldogan segítettek neki. „Hozok neked ragyogó tobozt a díszítéshez!” kiáltotta a mókus. „Én pedig a legpuhább zuzmót teszem rá ülőkének,” mondta az őzike.
A szánkészítés sok türelmet és szeretetet igényelt. Hanga minden egyes csengőt külön megáldott, hogy örömöt hozzon annak, aki meghallja. A szán oldalára egy hópehelymintát rajzolt, amitől az még különlegesebben tündökölt. Amikor elkészült, az állatok körbeállták, s együtt mondtak el egy varázsigét, hogy a szán életre kelhessen.
A szán különleges képességei és titkos funkciói
A hótündér szánja nem csupán egy jármű volt. Tudott repülni, ha Hanga azt kívánta, s ha valaki nagyon figyelt, láthatta, ahogy a csillagos ég alatt áttáncol a fák felett. A szán ülésében egy kis titkos rekesz is rejtőzött, benne a szeretet és a türelem magjaival. Ezeket Hanga akkor szórta el, amikor látta, hogy valaki szomorú vagy veszekedés van a házakban.
Egy napon Hanga így szólt az őzikéhez: „Látod, mennyi csoda fér egy szánkába, ha szívvel-lélekkel készítjük?” Az őzike bólintott, és érezte, hogy a szeretet melegíti át a szívét, még a leghidegebb téli estén is.
A hótündér kalandjai a téli erdőben
Amikor a szán elkészült, Hanga útra kelt. Síkos, havas ösvényeken suhant végig, s közben halk énekszóval köszöntötte az alvó fákat. Egyik éjszaka két kismadár sírdogált az erdő szélén. „Miért vagytok ilyen szomorúak?” kérdezte Hanga, miközben a szán megállt mellettük.
„Elvesztettük a fészkünket a nagy szélben,” felelték a madarak. Hanga mosolyogva a szánkából elővette a szeretet magjait, és megsimogatta velük a fák törzsét. Csodák csodájára egy új fészek nőtt pillanatok alatt az ágon, még szebb és melegebb, mint a régi volt. A kismadarak boldogan repültek vissza, és hálásan csipogták: „Köszönjük, hótündér! Köszönjük, szán!”
A szán szerepe a mesékben és népszokásokban
A faluban azóta is úgy tartják, hogy ahol Hanga szánja elhalad, ott béke és szeretet honol. A gyerekek karácsony estéjén kis csengőket akasztanak az ablakba, hátha odatalál hozzájuk a tündér, s egy maréknyi szeretet magot hagy nekik.
Minden télen, amikor a hó első pelyhei hullani kezdenek, a falu apraja-nagyja együtt énekli: „Szállj, hótündér szán, hozz örömöt, szeretetet minden család asztalára!”
Így volt, így volt, igaz volt – vagy talán nem is volt igaz, ki tudja? Ez bizony egy ilyen mese volt! A hótündér szánja megtanít minket arra, hogy a szeretet és a jóság minden hidegnél melegebb, és egymás mellett, segítve, még a leghidegebb télből is csodát varázsolhatunk.
Ez volt hát a hótündér szánjának meséje; talán igaz volt, talán nem, de szívünkben biztosan ott él!