A fenyőfák versenye messze földön híres esemény az erdei állatok között. A mese egy különleges völgyben játszódik, ahol minden évben, a tél kezdetén, a fenyőfák összegyűlnek, hogy megmutassák, melyikük a legszebb, legegyenesebb és legvidámabb. Ez nem csak egy verseny, hanem egy nagy ünnep, amire mindenki nagyon készülődik.
A fenyőfák versenyének eredete réges-régre nyúlik vissza, amikor még a legrégebbi fenyők is csupán csemeték voltak. A hagyomány szerint az első versenyt a bölcs Bagoly rendezte, hogy segítsen az erdőben élő állatoknak eldönteni, melyik fára kerüljenek a legszebb téli fények. Azóta minden évben megrendezik a nagy megmérettetést, ahol a fenyők nemcsak szépségükkel, de kedvességükkel és segítőkészségükkel is kitűnhetnek.
Ahogy közeledik a nagy nap, a fenyők izgatottan készülődnek. A kis Luc, aki még csak hároméves, izgatottan kérdezgeti a mellette álló nagyobb fenyőt: “Mit kell csinálni a versenyen?” A sudár Öreg Fenyő kedvesen válaszol: “Nem csak az számít, hogy milyen magas vagy mennyire zöld a lombod, hanem az is fontos, hogyan bánsz a madarakkal és más erdőlakókkal.”
A fenyők ilyenkor különösen figyelnek arra, hogy ágaik között biztonságban fészkelhessenek a cinegék, mókusok, sőt, még a színes pillangók is. Néhány fenyő csodás fenyőtobozokat növeszt, mások puha tűlevelekkel takarják be a talajt, hogy a hóvirágok tavasszal könnyen előbújhassanak.
A verseny reggelén minden fenyő lelkesen várakozik. A Bagoly, aki a zsűri elnöke, hangosan így szól: “Kedves fenyőfák, ma három fordulóban mérkőztök meg. Az első fordulóban azt nézzük, ki a legbüszkébb, legmagasabb. A másodikban azt, kinek a lombja a legzöldebb, legillatosabb. A harmadikban azt, ki segített legtöbbet az erdő lakóinak az év során.”
Az első fordulóban a Sudár Fenyő egyenes törzsével és magasra nyúló ágaival mindenkit lenyűgöz. Még az őszapók is rácsodálkoznak: “Milyen remekül tartod magad, Sudár Fenyő!” A második fordulóban a fiatalabb Luc különösen büszke a csillogó, friss zöld tűleveleire, amelyeket naponta tisztogat és öntöz a harmattal.
A harmadik fordulóban azonban váratlan dolog történik. Egy kis mókuska fennakad a Luc egyik ágán, mert túl messzire ugrott. Luc óvatosan leengedi az ágát, segítve a mókusnak, aki hálásan szól: “Köszönöm, Luc! Te vagy a legkedvesebb fenyő a világon!” Ezt a zsűri is meglátja, és hangosan jegyzi: “A kedvesség többet ér minden más szépségnél.”
A verseny során sokféle fenyő mutatkozik be. Ott van a Havas Fenyő, akinek ágairól mindig friss hó csillog. A Fekete Fenyő sötétebb lombjával és illatos tobozaival hívja fel magára a figyelmet. És ott van a Karcsú Fenyő, akit a szélben táncoló ágaival mindenki szeret. Minden fenyőnek külön története van, és mindenki másban különleges.
A verseny végén, amikor a Bagoly összeszámolja a pontokat, így szól: “Az idei verseny győztese a Sudár Fenyő lett, mert ő a legmagasabb és a legbüszkébb. Azonban a közönség kedvence Luc, aki mindenkit segít, még a legkisebb mókust is.” Az erdei lakók hangos tapsban törnek ki, és mindenki ünnepel.
A fenyők végül egymás mellett állnak, és együtt díszítik fel őket a madarak, mókusok és a hópelyhek. A verseny végén mindenki boldog, mert megtanulta: az igazi szépség belülről fakad, és a kedvesség mindenki szívét megmelengeti.
Így volt, úgy volt, talán igaz sem volt, de aki hallotta, megtanulta: szeretettel és jósággal lehetünk igazán szépek!