Anyák napja reggelén a kis Lilla már nagyon izgatottan pattant ki az ágyából. Ma különleges nap volt, hiszen édesanyját akarta meglepni egy szép, illatos virágcsokorral. A konyhaasztalon illatoztak a friss virágok, amiket még tegnap választott ki a virágboltban. De Lilla nem volt egyedül, hiszen hűséges kis pajtása, az ezüstszürke cica, Pamacs is ott sündörgött a lába körül.
Pamacs mindig kíváncsian figyelte, ha valami új dolog került a házba, és most sem volt ez másképp. Lilla észrevette, hogy a cica szeme csillogni kezdett, mikor a virágcsokrot az asztalra tette.
– Nézd csak, Pamacs, milyen szép csokrot készítettem anyának! – mesélte lelkesen Lilla.
A cica halkan dorombolni kezdett, s közben egyre közelebb óvakodott a virágokhoz. Talán nem is csoda, hiszen a cicák nagyon szeretik az új illatokat, főleg, ha azok különlegesek, mint egy frissen kötött anyák napi csokor.
– Vajon miért szeretik a cicák a virágcsokrokat? – gondolkodott el Lilla.
Az illatok világa igazi csodavilág a cicák számára. A virágcsokor minden szála más-más titkot rejteget, s Pamacs orrát csak úgy csiklandozta a sokféle illat. A kíváncsi cica hol a rózsa, hol a frézia, hol meg a levélke szélébe szimatolt bele.
De Lilla már hallott arról, hogy nem minden virág jó a cicáknak. Volt a csokorban például néhány szál liliom, amiről tudta, hogy a cicák számára veszélyes lehet. – Ezt ki kell venni a csokorból, nehogy Pamacs véletlenül beleharapjon! – suttogta.
Így hát óvatosan kiszedte a liliomokat, nehogy baja legyen a kis barátjának. Mert bármilyen szép is egy virág, a cica egészsége mindennél fontosabb. Lilla szívesen választott helyettük biztonságosabb szálakat: szegfűt, gerberát és néhány zöld díszlevelet.
Anyák napján mindig jó, ha odafigyelünk arra, milyen virágot választunk, főleg, ha cicánk van otthon. A szegfű, a rózsa és a napraforgó mind biztonságos lehet, de jobb, ha előre utánanézünk vagy megkérdezzük a virágboltban is.
A kis Lilla persze azt is tudta, hogy Pamacs kíváncsisága határtalan. Ezért úgy döntött, a virágcsokrot nem a konyhaasztalra, hanem az ablakpárkányra teszi, ahova a cica nem tud ilyen könnyen felugrani.
Pamacs persze így is próbálkozott, először csak a székre ugrott, onnan az asztalra, majd nyújtogatta a tappancsait az ablakpárkány felé. De Lilla időben észrevette, és megsimogatta a cica fejét.
– Most inkább játszunk egyet, Pamacs! – mondta vidáman.
A cica nagyot nyújtózott, s úgy tűnt, elfelejti a virágcsokrot egy pillanatra.
Az első találkozás tehát izgalmas volt, de mindenki megúszta ép bőrrel. Lilla aggódott egy kicsit, de örült, hogy meg tudta védeni Pamacsot, és így semmi sem rontotta el az ünnepet.
Délben már ott ült a család az asztalnál, anya meghatottan nézte a csodás csokrot, Pamacs pedig a szék alatt dorombolt. Mindannyian nevettek, amikor a cica játékosan megpöckölte a csokorról lepottyant szalagot.
Lilla azt is kitalálta, hogy készíthetne egy külön, cicabarát "virágdíszt" is anyának: színes szalagokból, papírvirágokból, egy kis textilpillangóval, amit Pamacs is bármikor megvizsgálhat, és nem lehet tőle semmi baja.
Így lett igazán közös öröm az anyák napi ünnep: anya örült a csokornak, Pamacs boldogan játszott, Lilla pedig büszke volt arra, hogy mindenki biztonságban és szeretetben élvezhette a napot.
Ez volt hát Pamacs és Lilla története az anyák napi virágcsokorról, és arról, miért jó, ha egymásra figyelünk, óvjuk, akit szeretünk, legyen az ember vagy állat. Így tanulták meg együtt, hogy a törődés, a szeretet és egy kis óvatosság mindig csodákra képes.
Így volt, igaz volt, talán mese volt, talán nem – de így volt a mese, a cica és az anyák napi virágcsokor napján.