A messzi Északon, ahol a hó sosem olvad el teljesen, régi legendák szállnak a hideg széllel. Az emberek generációk óta mesélik egymásnak, hogyan kezdődött minden: hogyan jelent meg Mikulás bácsi először a világban, s hogyan vált a szeretet és a jóság hírnökévé. Azt mondják, Mikulás nem volt mindig ilyen pirosruhás, mosolygós öregúr. Régen egyszerű ember volt, aki szerette az állatokat, a gyerekeket, és legfőképpen azt, amikor valaki segített a másikon.
Az északi népek úgy tartják, hogy a Mikulás a hóval és a csillagokkal együtt született. Édesanyja egy régi varázslatból szőtt takarót terített a bölcsőjére, s azt mondta: „Fiam, te leszel a világ öröme!” Így nőtt fel Mikulás, és minden évben, amikor eljött a tél, megajándékozta a gyerekeket egy-egy apró csodával: egy dióval, egy almával, vagy egy kedves szóval.
Ahogy múltak az évek, Mikulás bácsi híre egyre messzebbre jutott, és egyre több gyerek várta őt az ablakok mögött. De miként tudott eljutni mindenhová egyetlen éjszaka alatt? Itt jön a rénszarvasok csodás története, amiről csak kevesen tudnak mindent.
Egy különösen hideg éjszakán Mikulás az erdőben baktatott, amikor halk sírást hallott. A hó alatt, egy kis bokorban egy apró rénszarvas fázott, és eltévedt a családjától. Mikulás óvatosan felemelte, és megsimogatta a puha bundáját.
– Ne félj, kis barátom, velem biztonságban vagy – súgta neki Mikulás. A rénszarvas könnyei örömtől csillogtak, miközben Mikulás a vállára emelte, és hazavitte.
A kis rénszarvasnak Rudi volt a neve, és hamarosan Mikulás legjobb barátja lett. Ahogy együtt dolgoztak, Mikulás rájött, hogy Rudi szeret repülni. Egyszer, amikor a csillagok különösen fényesen ragyogtak, Rudi a levegőbe ugrott, és egyenesen a holdig szökkent. Mikulás csak ámult-bámult.
– Ezt hogy csináltad, Rudi? – kérdezte nevetve.
– Csak elképzeltem, hogy boldoggá teszem a gyerekeket, és a szívem olyan könnyű lett, hogy repülni tudtam – felelte Rudi szerényen.
Így történt, hogy Mikulás bácsi rájött: a szeretet ereje az, ami igazán varázslatossá teszi a világot. Egyre több rénszarvast talált, akik mind különlegesek voltak. Volt köztük, aki gyorsabb volt a szélénél, volt, aki a legjobb orrát használta a tájékozódáshoz, és volt, aki a legjobban tudott nevetni, amikor Mikulás elfáradt a hosszú úton.
De hogyan választotta ki Mikulás a rénszarvasokat? Nem a legszebb, nem a legerősebb, és nem is a leggyorsabb állatokat kereste, hanem azokat, akik a legkedvesebbek voltak a többiekhez, akik segítettek, ha valaki elesett, és akiknek a szíve tele volt szeretettel. Egyik este Mikulás így szólt a rénszarvasaihoz:
– Kedves barátaim, ti vagytok azok, akik nélkül nem tudnám elvinni az ajándékokat a gyerekeknek. Ti tanítjátok nekem is, hogy a jóság és a szeretet a legfontosabb.
A gyerekek gyakran csodálkoznak: vajon tudomány vagy varázslat az, hogy a rénszarvasok repülnek? Mikulás ilyenkor mindig mosolyog, és azt mondja:
– Amikor valaki nagyon szeret adni, és azt kívánja, hogy mások boldogok legyenek, akkor bizony csodák történnek. Ez tudomány is meg nem is; talán egy kicsit varázslat.
Az évek során Mikulás bácsihoz sok apró manó is csatlakozott, akik segítenek becsomagolni az ajándékokat. Mindig van közöttük olyan, aki új ötlettel áll elő, vagy aki csak egy kedves szóval bátorítja a többieket. Együtt, szeretetben dolgoznak, mert tudják, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatunk egymásnak, az a jóság és a törődés.
Így hát, ha tél este közeledik, és a hópelyhek táncolnak az ablak előtt, gondolj csak arra: minden csoda igazi, ha szeretetből születik. Ez Mikulás és a rénszarvasok titka: a szeretet mindent lehetővé tesz, még a repülést is.
Így történt, így volt, igaz is, nem is, ilyen mese volt!