Manó Palkó különös találkozása a csillagszánnal
Manó Palkó egy kis, kíváncsi manófiú volt, aki szeretett az erdőben kószálni és új barátokat szerezni. Egy este, mikor már a fák árnyékában alig pislákolt a holdfény, Palkó még mindig nem ment haza. A csillagok egymás után gyúltak ki az égen, s a manófiú csak bámulta őket, míg egyszer csak különös fényesség jelent meg a fák között.
– Vajon mi lehet ez a ragyogás? – csodálkozott Palkó hangosan.
A bokrok mögül egy aranyló szánkó gördült elő, rajta apró, csillogó korongok, amelyeken mintha egész galaxisok táncoltak volna. A szánkót egy mosolygós, fehér szakállú manó vezette, akit Palkó sosem látott korábban.
– Jó estét, kis barátom! – köszöntötte az idegen. – Én vagyok Csillagapó, a csillagszán gazdája. Látom, érdekel az éjszakai égbolt!
– Nagyon is! – felelte izgatottan Palkó. – Mindig is szerettem volna megtudni, mi rejtőzik a csillagok között.
Az éjszakai égbolt titka: a csillagszán legendája
Csillagapó leült Palkó mellé a mohára, és mesélni kezdett.
– Réges-régen, mikor még az első csillag is csak álom volt, a csillagszán már szelte az eget. Ez a szán képes elrepíteni bárkit a legfényesebb csillagok közé, de csak az ülhet rá, akinek a szíve tiszta, és tele van szeretettel.
Palkó nagyot sóhajtott.
– Bárcsak kipróbálhatnám egyszer! Sosem bántottam senkit, és mindig segítek a barátaimnak.
Csillagapó elmosolyodott.
– Akkor hát ideje útra kelni, Palkó! Fogd meg erősen a szán kormányát, mert csodás utazás vár ránk.
Palkó első útja a csillagok között
A csillagszán hirtelen suhanva indult el, s egy pillanat alatt a fák fölé emelkedett. Palkó ámulva nézett le a sötét erdőre, amely most úgy tűnt, akár egy apró játékváros.
A szán egyre magasabbra emelkedett, s már-már elérte a csillagokat is. A manófiú minden irányban ragyogó gömböket látott, melyek között szivárványszínű utacskák kanyarogtak.
Egyszer csak egy halvány, szomorú csillag mellett suhantak el. Palkó kíváncsi lett.
– Miért ilyen szomorú ez a csillag? – kérdezte.
– Mert magányos – mondta Csillagapó. – Senki sem beszélgetett vele már hosszú idő óta.
– Megállhatunk egy percre? – kérlelte Palkó.
Barátságok és próbák a varázslatos utazás során
A csillagszán megállt, és Palkó átugrott a szánból a csillaghoz. Leült mellé, és nyugtató szavakat suttogott neki.
– Ne szomorkodj, te csodás csillag! Mostantól már van barátod – mondta gyengéden.
A csillag lassan felragyogott, és hálásan csillogott Palkóra. Mikor visszament a szánhoz, Csillagapó elismerően bólintott.
– Látod, mennyit számít egy kedves szó? Néha a legnagyobb ajándék a szeretet és a figyelem.
Az útjuk során még találkoztak egy csillagsárkánnyal, aki a csillagporban játszott, és egy bolygómanóval, aki minden éjjel aranyhídakat épített a planéták között, hogy a kis csillagok át tudjanak sétálni.
Minden egyes új barát története megtanította Palkónak, hogy törődés, báj és segítségnyújtás nélkül a világ sokkal szegényebb lenne.
Mit tanult Manó Palkó a csillagszán kalandjából?
Mikor visszaértek az erdőbe, Palkó szeme csillogott a boldogságtól.
– Köszönöm, Csillagapó! – mondta hálásan. – Ráébredtem, hogy a legnagyobb csoda, amit adhatok, az a szeretetem.
– Jól mondod, Palkó – mosolygott Csillagapó. – Ha te is szeretettel fordulsz másokhoz, a világ mindig fényesebb lesz.
Palkó vidáman sétált haza az erdei ösvényen, út közben megígérve magának, hogy minden nap segít és jó szót szól azokhoz, akiknek szüksége van rá.
Így tanulta meg Manó Palkó, hogy a jóság, a barátság és a szeretet messziről is beragyogja a világot, s talán egy nap te is találkozol a csillagszánnal a csillagfényes éjszakában.
Így volt, úgy volt, igaz mese volt! Talán nem is volt igaz, de ilyen volt ez a tündérmese!