Az erdő szélén, egy kis faluban élt egy kedves család: Anna, a húga Panni, és anyukájuk, a karácsonyhoz készülődő Éva. Egyik este, amikor a hópelyhek sűrűn hulltak az ablakra, Anna megkérdezte:
– Anya, honnan jönnek a karácsonyfa angyalkák?
Az anyukája elmosolyodott, leült melléjük a padlóra, s halkan mesélni kezdett.
Réges-régen, amikor még nem voltak boltok, ahol díszeket lehetett venni, az emberek maguk készítették a karácsonyfadíszeket. A karácsonyfán a legkülönlegesebb hely mindig az angyalkáé volt, aki a szeretetet és jóságot hozta minden családba. Az első angyalkát egy kislány, Mariska készítette, aki nagyon szerette volna, ha a testvére meggyógyul. Mariska egy régi zsebkendőből, aranyszínű fonalból és egy kis fadarabból készített angyalkát, majd a fa tetejére tette, és halkan kívánt valamit.
Panni tágra nyitotta a szemét.
– És teljesült a kívánsága?
– Igen, mert szeretettel készítette az angyalkát. Az ünnep reggelén a testvér jobban lett, s azóta minden karácsonykor angyalka került a fák tetejére, hogy védje a családot – válaszolta az anyukájuk.
Az évek során az angyalkákat különféle anyagokból készítették: kukoricacsuhéból, fehér papírból, fából, vagy akár szalmaszálakból is. Mindig az volt a legfontosabb, hogy a készítő szíve tele legyen szeretettel, amikor az angyalkát megalkotja.
Anna odament a régi dobozhoz, ahol a karácsonyi díszeket tartották és kivett egy aranyszínű, kézzel varrott angyalkát.
– Ez a nagyié volt, ugye? – suttogta meghatódva.
– Igen, és ez az angyalka már sok-sok karácsonyi csodának volt a tanúja. Tudod, az angyalka a magyar ünnepi kultúrában nemcsak dísz, hanem a szeretet, a remény és a védelem szimbóluma is. Az angyalkát azért tesszük a fa tetejére, hogy őrizze a család békéjét, és emlékeztessen minket arra, hogy a legnagyobb ajándék a szívünkben lakik.
Panni eközben egy fehér papírból kivágott angyalkát tartott a kezében.
– Anya, szerinted én is tehetek fel egy angyalkát? – kérdezte félénken.
– Persze, kicsim! – bólintott Éva. – Az a legszebb angyalka, amit te magad készítesz.
Anna hirtelen ötlettel elővette a színes papírokat, csillámport, egy kevés vattát, és három különleges angyalkát készítettek együtt. Az egyik papírból, a másik vattából, a harmadik színes fonálból született.
– Melyiket tegyük a fa tetejére? – kérdezte Anna.
Éva elmosolyodott.
– Úgy gondolom, az a legszebb, amit együtt készítettetek. Az az angyalka mindhármótok szeretetét őrzi.
Az ünnepi estén, amikor gyertyafény borította be a szobát és a fenyő illata körbelengte a házat, Anna és Panni kéz a kézben álltak a fa előtt. Óvatosan feltették az új, közösen alkotott angyalkát a fa legtetejére.
– Mit kívánjunk most az angyalkától? – kérdezte Panni.
Anna halkan suttogta:
– Kívánjunk egészséget, boldogságot, és azt, hogy mindig szeressük egymást!
Abban a pillanatban mintha a kis angyalka szárnya megmozdult volna, és finom fény ragyogott a szobában. Mindannyian érezték, hogy valami különleges történt: a szeretet igazi csodája szállt be hozzájuk az ünnep estéjén.
És ha te is szeretnél otthon angyalkát készíteni, vegyél elő egy kis fehér papírt vagy vattát, néhány régi szalagot, és készítsd el a saját karácsonyi angyalkádat. Az a legfontosabb, hogy miközben dolgozol, gondolj azokra, akiket szeretsz, mert az angyalka titka éppen ebben rejlik: mindig a szívből készül.
Így volt, igaz volt, vagy tán nem is volt – ilyen szép meséje van a karácsonyfa angyalkának!
A mese tanulsága, hogy a legnagyobb varázslat a szeretetben és egymás iránti jóságban rejlik, és mindenki képes angyalkát alkotni, ha szívből teszi.