Mikulás nagy kalandja: a szán eltörött kereke
Egy havas téli éjszakán, amikor a csillagok különösen fényesen ragyogtak az égen, Mikulás már alig várta, hogy útnak indulhasson ajándékokkal teli szánjával. Rudolf, a piros orrú rénszarvas, már türelmetlenül rugdalózott, a manók pedig segítettek felpakolni a sok-sok kívánsággal teli csomagot.
Mikulás kedvesen végigsimította Rudolf fejét, majd odaszólt a manóknak: “Készen állunk, indulhatunk?” A manók egyszerre kiáltottak vissza: “Igen, Mikulás, minden rendben van!” Mikulás még egyszer körbenézett, elmosolyodott, majd pattant a szánba, és elindult az első kis faluba.
Hogyan tört el a szán keréke a havas éjszakában?
A hó puha takaróként borította be az egész világot. Ahogy Mikulás és rénszarvasai szelték a téli éjszakát, egyszer csak furcsa nyikorgó hang hallatszott a szán alól. Mikulás meglepődve nézett hátra, amikor hirtelen a szán egyik kereke nagyot reccsent és leesett.
Jaj, mi lesz most? – kérdezte Mikulás, miközben megállította a szánt. A rénszarvasok is aggódva hajoltak hátra. Rudolf megszólalt: “Mikulás, ne szomorkodj, biztosan van valami megoldás!” Mikulás csóválta a fejét, majd kiszállt, hogy megnézze a baj forrását.
A manók gyors segítsége: szánjavítás rekordidő alatt
Mikulás elővette a varázscsengőt, és csengetett egyet. A kis manók, akik sosem alszanak ilyenkor éjjel, azonnal ott teremtek apró piros sapkáikban. Pici, a legügyesebb manó odaugrott a kerékhez, és vizsgálgatni kezdte. “Ejha, ez bizony eltörött,” mondta bölcsen. “De ne aggódj, Mikulás, mi mindent megjavítunk!”
A többi manó gyorsan elővette a szerszámokat, és vidáman énekelve dolgozni kezdtek. Kalapács, csavarhúzó, ragasztó – minden előkerült. A szán alatt világító lámpások fénye táncolt, ahogy a manók szorgoskodtak. “Kész van már?” kérdezte Mikulás türelmetlenül. “Még egy kicsit, még egy kicsit!” felelték a manók nevetve.
Végül, mire a Hold egy kicsit tovább araszolt az égen, a szán újra készen állt. A kerék úgy csillogott, mintha sosem tört volna el, sőt, talán még erősebb is lett, mint volt. Mikulás boldogan ölelte meg a manókat. “Köszönöm, kedves barátaim! Nélkületek nem boldogultam volna!”
Gyerekek izgatott várakozása: eljön-e Mikulás időben?
Közben a kis faluban, ahol minden ablakban égő gyertyák világítottak, a gyerekek izgatottan várták Mikulást. “Anyu, biztosan eljön?” kérdezte Peti, miközben az ablakon át nézte a hóesést. “Biztosan, kicsim, Mikulás mindig utat talál hozzánk,” nyugtatta édesanyja.
Az éjszaka egyre hosszabb lett. Anna már majdnem elaludt, amikor hangos csengettyűszót hallottak a ház felett. “Halljátok? Itt van!” kiáltott fel Peti, és a testvérek gyorsan visszabújtak az ágyba, hátha így hamarabb érkezik a csoda.
Tanulságok és boldog befejezés a kalandos éjszakán
Mikulás végül, bár némi késéssel, de annál nagyobb örömmel repült be a háztetőkre. Az ajándékokat gondosan a csizmácskákba tette, és mindenhol hagyott egy-egy kedves üzenetet a gyerekeknek: “Soha ne feledjétek, a szeretet és a segítség mindig célba juttat!”
Hajnalban, mikor a gyerekek felébredtek, boldogan találták meg a meglepetéseket. Peti és Anna mindketten összebújva olvasták a Mikulás üzenetét, és megfogadták, hogy ők is mindig segítenek másokon.
Így hát a szán eltörött kereke sem tudott akadályt gördíteni a szeretet útjába. A manók ügyessége és a Mikulás kitartása bizonyította, hogy összefogással minden nehézséget le lehet győzni.
Így volt, igaz volt, mese volt, talán mégsem volt igaz – de a szeretet, segítőkészség és jóság ereje mindig valóságos!