Egy különös téli reggel: a varázsrépa története
Egyszer volt, hol nem volt, egy havas, csillogó reggelen, amikor a fák ágai roskadoztak a friss hó alatt, az erdő szélén egy kicsi lány, Lilla sétált a kutyájával. Ahogy lépdeltek, valami különösre lettek figyelmesek a hóban. Egy nagy, narancssárga répa kandikált ki a fehér hóból, sokkal nagyobb, mint egy átlagos répa. Lilla felkiáltott: Nézd csak, Bodri! Mekkora répa! Vajon hogy került ide?
Bodri csak szimatolt, majd játékosan körberohanta a répát. Lilla óvatosan kihúzta a répát a földből, és észrevette, hogy a répa végén apró, csillogó minták táncolnak, mintha pici hópelyhek ragyogtak volna rajta. Ez biztosan egy varázsrépa! – mondta, és boldogan hazafelé vitte.
Hogyan találkozott a hóember a varázsrépával?
Aznap délután Lilla elhatározta, hogy hóembert épít a kertben. Óvatosan gördítette a hókupacokat, Bodri lelkesen segített neki, hol egy sálat, hol egy kalapot cipelgetett. Amikor a hóember teste elkészült, Lilla arra gondolt, hogy ezt a különleges répát adja meg orrának.
Amint beletette a varázsrépát a hóember arcába, valami csoda történt. A hóember szemei felragyogtak, és halkan megszólalt: Köszönöm, hogy ilyen szép orrot adtál nekem, Lilla!
Lilla és Bodri döbbenten néztek rá. Beszélsz? – kérdezte Lilla. A hóember bólintott. Igen, a te kedvességed és ez a csodás répa életre keltett engem!
A répa ereje: miért lett varázslatos a hóember?
A hóember boldogan nézett körbe. Olyan jó érzés élni, beszélni és barátokat szerezni! – mondta. Lilla elmesélte neki, hogyan találta a répát, és együtt elgondolkodtak, vajon honnan származhat. A hóember azt felelte: Szerintem ez a répa a szeretet és a barátság erejétől lett varázslatos, mert te örömmel adtad nekem.
Lilla megsimogatta a hóember kezét, és így szólt: Akkor legyél a barátunk, és örülj velünk a télnek! A hóember boldogan bólogatott, és ettől kezdve minden nap együtt játszottak, Bodri is mindig ott ugrándozott körülöttük.
Az erdő lakói és a varázsrépás hóember csodája
Egyik reggel, amikor Lilla, Bodri és a hóember a kertben játszottak, meglátták, hogy a közeli erdőből egy nyúl, egy őzike és egy mókus is odasomfordál. Mind kíváncsian nézték a beszélő hóembert. A hóember lassan odament hozzájuk, kedvesen köszönt: Gyertek csak, ne féljetek, barátok vagyunk! Lilla is megnyugtatta őket: Ő tényleg nagyon kedves, a varázsrépa tette ilyen különlegessé.
A nyúl közelebb merészkedett, és megkérdezte: Nem félsz, hogy a meleg elolvaszt? A hóember elmosolyodott: Nem, mert amíg barátság és szeretet vesz körül, addig mindig jól érzem magam, akár fúj a szél, akár hull a hó.
A gyerekek, az állatok és a hóember együtt töltötték a tél minden napját. Néha a hóember mesélt nekik, máskor ők énekeltek együtt, vagy csak csendben figyelték a csillogó égboltot.
Tanulságok a barátságról és a varázslat erejéről
Így történt hát, hogy egy varázsrépa, egy szeretetteljes kislány és egy szelíd hóember barátsága csodát hozott az erdőbe. Megtanulták, hogy a legnagyobb varázslat a kedvességben és a barátságban rejlik. Ha jószívűek vagyunk, mindig megtaláljuk a csodát, és új barátokat is szerezhetünk.
Így volt, igaz volt, tán mégsem, ez volt a mese, melyben a varázsrépa és a hóember története szíveket melegített fel a leghidegebb téli napon.